E-mail:
Jelszó:
    Ai uitat parola? | Înregistrare
Főoldal » 2014 » Január » 10
"
David Moyes szabályosan melegebb éghajlatra küldte Wayne Rooneyt, hogy az kipihenhesse ágyéksérülését, míg megerősítette, hogy Robin van Persie sem térhet vissza egyelőre combizom sérülése miatt.


Ennek értelmében mindketten kihagyják szombaton a Premier League-ben a Swansea City elleni hazai találkozót. Ennek ellenére a menedzser optimista azt illetően, hogy Rooney visszatér a külföldi pihenőjéből a Chelsea elleni rangadóra, amit a Stamford Bridge-n rendeznek január 19-én vasárnap.

„Nos, Wayne-t elküldtük valamilyen meleg helyre pihenni”- tájékoztatta Moyes a riportereket a hétvégi meccset megelőző sajtótájékoztatón. „Az ágyéksérülése nem ... Tovább »

Kategória: Premier League | Megnézték: 476 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Az FC Barcelona egyik tagja által kezdeményezett eljárást a legfelsőbb bíróság, megalapozottság hiányában, megszüntette.

Az utóbbi időben sok támadás érte a Barcelonát, úgy Messi, mint Neymar részéről, kikezdve ezzel a klubot és a játékosokat is. Utóbbi esetében az volt a kifogása egy tagnak, Jordi Casasnak, hogy a klub nem szabályos körülmények között igazolta le Neymart, s ezért bíróság elé citálta a Barcelonát.

A Barcelona végig együttműködött a bírósággal, akkor is amikor a szerződtetésre vonatkozó összes papírt bekérte, amely alapján az kimondta, nem talált semmi szabálytalanságot az benyújtott bizonyítékok alapján, így elvetette az keresetet, és lezárta az ügyet.
Kategória: La Liga | Megnézték: 264 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Az algériai Le Buteur újság 22  ország, mintegy 100 újságíróját szavaztatta meg, hogy ki nyerje a 2013-as arab Aranylabdát. Ronaldo, Messi és Ribéry közül a Real Madrid játékosa, Cristiano Ronaldo lett a befutó.




Végeredmény:

1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid, portugál) — 314 pont
2. Franck Ribéry (Bayern München, francia)  245 pont
3. Lionel Messi (Barcelona, argentin)  240 pont

Kategória:  | Megnézték: 511 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"A válogatott középpályás szerződése ugyan csak két és fél év múlva járt volna le, de már most hosszabbítottak vele.



Kovács István két évvel ezelőtt lett a Videoton játékosa. A Szombathelyi Haladástól érkező labdarúgó akkor négy és fél évre kötelezte el magát a Vidihez, vagyis még az eredeti szerződésének a felénél sem járnak, a klub azonban már most szerződéshosszabbítást ajánlott Kokónak, aki már alá is írta az új kontraktust.

"Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbította szerződésemet a klub. Nem gyakori az, hogy két és fél évvel a szerződés lejárta előtt hosszabbítanának egy játékossal. Úgy gondolom, ezzel a teljesítményem is elismerésre került. Ahogy eddig is, ezután is csak ... Tovább »
Kategória: NB1 | Megnézték: 378 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"A decemberben kinevezett Pintér Attila szövetségi kapitány 31 fős keretet állított össze a magyar labdarúgó-válogatott jövő hétfői és keddi, második összetartására.



Az MLSZ beszámolója szerint, a most meghívott játékosok közül egyedül a paksi Heffler Tibor nem vett részt az első, ezen a héten tartott közös gyakorlásokon. Ezúttal nincsenek a keretben a Videoton FC játékosai, a fehérváriak ugyanis hétfőn külföldi edzőtáborozásra utaznak el.

Az összetartásra kijelölt keret:

kapusok: Verpecz István (DVSC-TEVA), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Balogh János (Nyíregyháza)

védők: Fiola Attila (MVM ... Tovább »
Kategória: NB1 | Megnézték: 406 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Thibaut Courtois úgy véli, letett már annyit az asztalra, hogy ne kelljen melegítenie a padot.

A 21 éves belga válogatott kapus most tölti harmadik szezonját az Atlético Madridnál kölcsönben a Chelsea-től. A Matracosok megszereznék őt végleg, de még nem tisztázott, hogy a londoniak mit is szeretnének. Mint az ismert, a Chelsea kapuját Petr Cech őrzi, vagyis nem lenne egyszerű feladat Courtois-nak rendszeresen védeni az angol sztáregyüttesben.

"Az ügynököm tárgyal a Chelsea-vel - mondta Courtois a Knack magazinnak. - Beszélni fogok José Mourinho menedzserrel. Amikor találkoztunk korábban, semmi nem lett eldöntve. Január nekem és a Chelsea számára is egy tevékeny hónap."

"Soha nem fogom azt mondani, hogy jobb kapus vagyok Petr Cechnél, de úgy gondolom, nem vagyok már egy olyan ját&eacu ... Tovább »
Kategória: La Liga | Megnézték: 602 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Adriano Galliani, az AC Milan ügyvezetője az egyik olasz lapnak nyilatkozta pénteken, hogy nem kíván több játékost igazolni már januárban.

Ugyan a Milan a januári átigazolási piacon két játékossal erősítette meg a keretét, a vezetők mégsem nyúltak bele valami mélyen a zsebükbe, ugyanis a Valenciából érkező Adil Ramit csak kölcsönbe szerződtették le, a japán Keisuke Honda pedig ingyen távozott az orosz Szpartak Moszkva csapatából Milánóba, mivel a középpályásnak lejárt a szerződése a klubbal.

Az olasz ügyvezető azt is elárulta, a mostani, egyben a 2013/14-es szezon végleges kerete is, így kihúzhatjuk azokat a pletykákat is, miszerint ... Tovább »
Kategória:  | Megnézték: 253 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"A Ferenváros csapatában szerdán megtartották az első edzést az új tréner, Thomas Doll vezetése alatt. Philipp Bönig, Hidvégi Sándor és Muhamed Besic is elmondta véleményét a Fradi Médiának.

Philipp Bönig: „Jó volt újra edzeni, Magyarországon hosszú a felkészülési időszak, így volt időnk kipihenni magunkat. Úgy láttam, mindenki nagyon örült, hogy ismét együtt lehetünk és dolgozhatunk. Sokat tanulhatunk Thomas Dolltól, fontos, hogy minél előbb megismerje a klub ... Tovább »
Kategória: NB1 | Megnézték: 362 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Egy újabb játékossal gyarapodhat nyáron a Serie A, amennyiben a Manchester United szerb védője, Nemanja Vidic a szerződése lejárta után nem kíván hosszabbítani David Moyes csapatával, így Olaszországban is kiköthet a játékos.



A futballista ügynöke a CRC-nek adott interjúban elárulta, kicsi az esély arra, hogy Vidic szerződést hosszabbítson a Vörös Ördögökkel, így nyáron akár egy olasz csapatba is igazolhat. Silvano Martina, aki a szerb védő, valamint lGigi Buffon menedzsere is elmondta, ügyfelének nem fog problémát okozni a klubkeresés.

A 32 éves védő iránt a Juventus, a Fiorentina, illetve a Napoli is érdeklődhet.
... Tovább »
Kategória:  | Megnézték: 326 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Nem sérülés miatt kellett lecserélni Jesé Rodríguezt a Real Madrid tegnapi, Osasuna elleni Király-kupa-mérkőzésének 70. percében, árulta el a csapat trénere, Carlo Ancelotti.



„Csak kisebb görcsöt kapott, semmi komoly szerencsére – mondta Ancelotti, aki nagyon megdicsérte a gólt szerző 20 éves játékos.  – Jesé nagyon jól megérti magát Cristiano Ronaldóval, érzik, hol van a másik a pályán, ami nagyon fontos. Pazar formában van, keményen dolgozik, megint gólt szerzett, és nagy szerepet vállalt a mezőnyjátékból is. Most ő a csapat egyik kulcsjátékosa, élveznünk kell, ahogy játszik."

A Real Madrid legközelebb vasárnap lép pályára a bajnokságban, az Espanyol otthonában.
Kategória: La Liga | Megnézték: 318 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"A spanyol Marca pénteki számában azt írja, hogy Cristiano Ronaldo teljes családjával utazik Zürichbe, ahol hétfőn, 13-án gazdára talál a 2013-as Aranylabda.

Minden jel arra utal, hogy a portugál klasszis tudja, hogy ő fogja megnyerni a legjobb játékosnak járó díjat. Ronaldo ugyanis bő családjával utazik a gálára, ahova még távolabbi hozzátartozói is elkísérik. 

Azonban ez abból a szempontból is érdekes lehet, hogy 2008-ban, mikor először nyerte meg az Aranylabdát a szélső, akkor csak testvére tartott vele az átadóra.
Kategória:  | Megnézték: 388 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Az FC Barcelona kapusa, Victor Valdés ismét megerősítette, hogy semmi esetre sem szeretne maradni a katalánoknál, de azt, hogy hol folytatja, azt még maga a hálóőr sem tudja.




... Tovább »
Kategória: La Liga | Megnézték: 343 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfő esti zürichi gáláján, amelyen többek között a FIFA-Aranylabdát és a Puskás-díjat is átadják.



A FourFourTwo.hu információja szerint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója mellett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, míg az akadémia képviseletében Mészáros Lőrinc elnök, Jakab János felügyelőbizottsági elnök és Szöllősi György kommunikációs igazgató is ott lesz a magyar küldöttségben.

A FIFA-Aranylabdáért még hárman vannak versenyben: a legutóbbi négy szavazáson diadalmaskodott argentin Lionel Messi (FC Barcelona), a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid), valamint a francia Franck Ribéry (Bayern München) lehet a győztes.
... Tovább »
Kategória:  | Megnézték: 292 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Davide Ballardini lett a Serie A-ban a 17. helyen álló Bologna új trénere. Az 50 éves Ballardini tíz éve edzősködik, ez idő alatt hat csapat kispadját próbálta ki.

Elődjét, Stefano Piolit még kedden gyenge eredmények miatt menesztettek az együttesetől, miután a sereghajtó Catania otthonában mérkőztek meg az olasz bajnokság 18. fordulóban, mely hazai 2-0-ás sikerrel fejeződött meg.



Kategória: Serie A | Megnézték: 316 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Hazájában, a Palmeiras együttesében folytatja pályafutását Lúcio, a brazil labdarúgó-válogatottal 2002-ben világbajnoki címet nyerő védő.



A 35 éves futballista - aki 2006 és 2010 között a válogatott csapatkapitánya volt - 2015-ig szóló szerződést írt alá. 
 
Lúcio európai karrierjét a Bayer Leverkusennél kezdte, majd játszott a Bayern Münchenben, a Juventusban és az Internazionaléban is, utóbbival 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert.
Kategória:  | Megnézték: 318 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Pepe Melt nevezték ki a West Bromwich Albion menedzserévé. Az 50 éves spanyol szakemberrel 18 hónapos szerződést kötött a birminghami klub.

A Steve Clarke-ot hetekkel ezelőtt elbocsátó WBA vezetői már tavaly többször tárgyaltak Pepe Mellel, akivel végül másfél évre szóló szerződést kötöttek.

Az 50 esztendős spanyol szakember 14 évig edzősködött hazájában, 2010 és 2013 között a Betist irányította. A sevillai gárdával tavaly a hetedik helyen végzett a Primera Divisiónban.
Kategória: Premier League | Megnézték: 320 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Egymás után harmadszor Yaya Touré, a Manchester City elefántcsontparti középpályása lett Afrika legjobb futballistája.

Yaya Touré John Obi Mikelt (Chelsea, Nigéria) és Didier Drogbát (Galatasaray, Elefántcsontpart) előzte meg az afrikai szavazáson. Korábban a ghánai Abedi Pelé (1991–93) és a kameruni Samuel Eto'o (2003–05) győzött háromszor egymás után a kontinentális voksoláson.
Kategória: Premier League | Megnézték: 333 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 1

"Maik Barthel, a Borussia Dortmundból a nyáron a Bayern Münchenbe igazoló Robert Lewandowski menedzsere a Sport Bildnek megerősítette: a lengyel futballista kész testőröket fogadni, hogy biztosítsa személyes biztonságát.

Nagy vihart kavaró klubcseréje miatt Lewandowski ugyanúgy fenyegetéseket kapott, mint korábban a szintén Dortmund–Bayern utat bejáró Mario Götze, aki maga is testőrök fogadására és háza őriztetésére kényszerült.
Kategória: Bundesliga | Megnézték: 324 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"

Hivatalos: Nainggolan érkezése Bradley távozását eredményezte a Románál

Radja Nainggolan érkezésével egy középpályásnak távoznia kell az AS Romától, erre pedig a legnagyobb esélye az amerikai Michael Bradleynek van. Nos, ami a nap elején még csak találgatásnak bizonyult, az estére már hivatalos megerősítést is nyert, ugyanis a Roma megállapodott az MLS-ben szereplő kanadai FC Torontóval, így Bradley visszatérhet szülőkontinensére.


A transzfer értelmében a Roma számlájára 7 millió €-t utal a Toronto, Bradley pedig 6 éves szerződést írt alá az észak-amerikai klubbal.


A 26 éves amerikai válogatott labdarúgó másfél év után távozott a római alakulattól.

... Tovább »

Kategória: Serie A | Megnézték: 292 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Marco Motta a Juventus jobb oldalon használható védőjátékosa az idei szezonban összesen kettő alkalommal kapott lehetőséget, így érthető az elvágyódása, amelyet úgy tűnik a klubja sem akadályoz meg. A 27 éves labdarúgó iránt a Werder Bremen és a West Ham United érdeklődik. Érthető mindkettő klub, míg a kalapácsosok kieső helyen állnak, addig a Werder az egyik leggólképesebb védelemmel rendelkezik a Bundesligában. Az egyszeres olasz válogatott védő iránt érdeklődik még a Seria A-ból a Livorno és a Sassuolo, de inkább külföldre menne a labdarúgó. Konkrétumig eddig a Werder jutott el, ahonnan egy hat hónapos kölcsönvételre és azt követően egy kivásárlásra vonatkozó ajánlat érkezett.
Kategória: Serie A | Megnézték: 295 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0

"Neymar már jobban van, ma már a csapattal edzet. 

Neymar tegnap az utolsó pillanatban esett ki keretből, gyomor problémák miatt kénytelen volt kihagyni a Getafe elleni Király Kupa mérkőzést. Ma azért még átesett egy orvosi vizsgálaton, és elmondták a játékos már rendben van, sőt ma már a csapattal is edzet. A hétvégi rangadón biztosan ott lesz. Továbbá még a csapattal edzet Dongou is.

Kategória: La Liga | Megnézték: 322 | Dátum: 2014-01-10 | Hozzászólások: 0