E-mail:
Jelszó:
    Ai uitat parola? | Înregistrare
Főoldal » 2014 » Január » 9 » Horváth Ferenc lett a Győri ETO új vezetőedzője
11:07 PM
Horváth Ferenc lett a Győri ETO új vezetőedzője
Horváth Ferenc lett az ETO FC vezetőedzője – jelentette be Tarsoly Csaba elnök a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Sikerorientált embert kerestünk, akinek az első hely talán siker, a második hely már kudarc” – jegyezte meg, jelezve, komoly játékostapasztalattal rendelkező embert akartak a posztra ültetni.

Hozzátette: Horváth Ferenc évtizedek óta készült ilyen szerepvállalásra, ég a csapatáért. A jövő egyik feladataként említette, hogy közelebb hozzák egymáshoz a felnőtt és az utánpótlás csapatot.

Tarsoly Csaba közölte: a kapus szerb Szasa Sztevanovics az ETO FC labdarúgócsapatának sportigazgatója lett, Vincze Ottó pedig klubigazgató.

Előbbi kapcsán azt emelte ki: olyan futballkultúrából érkezik, amely évtizedek óta meghatározója az európai színtérnek, utóbbinál pedig nemzetközi ismereteit hangsúlyozta. Közlése szerint ez a két vezető javasolta Horváth Ferencet a vezetőedzői posztra.

„Olyan modern futballvállalatot szeretnénk létrehozni, amely hosszú távú dominanciával bír a hazai labdarúgásban” – fogalmazott a klubelnök, jelezve: a személyi változások a csapat fiatalítása mellett annak a trendnek részei, hogy fiatal, helyben játszott, kiművelt, önképzésre alkalmas, a futballt hivatásának tekintő emberekkel töltsék fel a vezetést.

Szasa Sztevanovics a sajtótájékoztatón kijelentette: „a kész keret megvan, nem lesz olyan nagy változás”, de egy-két új igazolás történhet.

Horváth Ferenc az eseményen arról beszélt: „nem nagyon volt kérdés”, hogy elvállalja-e a felkérést, amelyhez két és fél évre szóló szerződést kapott. Mint mondta, mindig is olyan klubba vágyott, amelynek komoly céljai vannak, és azok eléréséhez minden feltétel adott.

„Ha kell, én 24 órában fogok dolgozni azon, hogy ez egy jó csapat legyen” – jelentette ki Horváth Ferenc, hozzátéve, hogy a csapat „megalkuvás nélkül küzd” majd a tavalyi sikersorozat folytatása érdekében.

December 19-én, az MLSZ Telkiben tartott sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy a győri együttessel az elmúlt idényben bajnok Pintér Attila lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

Kategória: NB1 | Megtekintések száma: 90 | Hozzáadta:: Administrator | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Ingyenes honlap létrehozása с uCoz